Alföldy Jenő irodalomtörténész, kritikus
(Budapest, 1939. július 28.)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán 1969-ben szerzett tanári diplomát. Ettől az évtől az Élet és Irodalom című hetilap munkatársa, majd versrovatának vezetője. 1979-ben az Új Tükör című hetilap vers- és prózarovatának vezetője, 1986 és 1988 között a Magvető Könyvkiadó főszerkesztője, majd újra az Élet és Irodalom rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese. 1989 és 1992 között A hónap versei című tévéműsor szerkesztője. 1991-től tíz éven át (nyugdíjba menéséig) a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője. 2001 és 2009 között a Digitális Irodalmi Akadémia Kálnoky László-szakértője. Írásai főként a kortárs magyar lírához kapcsolódnak. Műelemzéseit ember iránti kíváncsiságnak nevezhető szenvedély fűti. Tankönyveire a tárgyszerűség, a higgadt értékelés és a kiegyensúlyozott arányok tiszteletben tartása jellemző, lehetővé téve az iskolai tanítást és az egyéni foglalkoztatást egyaránt.
Díjak, elismerések: Szocialista Kultúráért (1976), Minisztériumi Nívódíj (1979), József Attila-díj (1984), Tankönyvesek Országos Szövetsége érdemes tankönyírói cím (2007).
Művek: Kálnoky László (kismonográfia, 1977), Versek a zsebben (összeállító, szerkesztő, 1978), Fiatal magyar költők (társszerző, 1980), Miért szép? (társszerző, 1981), Élménybeszámoló (tanulmányok, kritikák, 1983), Illyés Gyula emlékkönyv (társszerző, 1984), Vérző zászlók. Benjámin László költészetéről (kismonográfia, 1986), Visszhang (tanulmányok, kritikák, 1986), Szép versek (összeállító, szerkesztő, 1986–1990), Kálnoky László öregkori költészete (tanulmány, 1987), Rend a homályban. Kalandozás a mai magyar lírában (tanulmányok, 1989), Koppintások. Irodalmi paródiák és utánzatok (1992), Irodalmi fogalomtár A–Z (1993, 1995, 1997), Arany és Petőfi levelezése prózában, versben (szerkesztette, 1995), Versek és elemzések a tizenhárom-tizennégy éves diákoknak (tanári kézikönyv, 1995), Olvasmánynapló Mark Twain Koldus és királyfi című regényéhez (1997), Példázatok. Csanádi Imre költői világa (kismonográfia, 1997), Menekülő szív. Kálnoky László emlékezete (összeállító, 2000), Haza, a magasban I–II. (társszerző, 2002), Halandó kézzel halhatatlanul. Elemzések és tanulmányok Illyés Gyula verseiről (2003), Másodvirágzó. Csanádi Imre emlékezete (összeállító, 2004), Arany öntudat. József Attila-tanulmányok (2005), Csanádi Imre: Hajnali káprázat (szerkesztette, 2005), „Egy szenvedély margójára” (műelemzések, 2005), Irodalom 5. Olvasókönyv az ötödik évfolyam számára (2005), Irodalom 6. (2006), Ady Endre versei (válogatás, 2006), Templomépítők. Költők, könyvek, versek (2006), Irodalom 7. Olvasókönyv (2008), Irodalom 8. Olvasókönyv (2008), Csanádi Imre költői világa I–II. (2009), Igézet és magyarázat (irodalomkritikák, esszék, pályaképek, 2012). A Hívó Hang (Bevezetés Tornai József világába, 2013).