Kalász Márton költő, műfordító

(Somberek, 1934. szeptember 8.)  

Sombereken született német családban. Csak iskoláskorában tanult meg magyarul, s később sajátította el a német, irodalmi nyelvet. Regényeiben visszatérően dolgozza fel gyermekkora és a svábság második világháború körüli éveinek drámáját. Egyik fő műve, a Téli bárány önéletrajzi családregény, amely egyszerre történelmi dokumentum és szenvedéstörténet is. Párhuzamos történeteken keresztül mutatja be a baranyai svábok sorsát 1933-tól 1956-ig. Ösztöndíjasként került 1961-ben Berlinbe, amelyet hamarosan fallal választottak szét. Az 1970-es évek első felében a Berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként dolgozott, így az ottani események szemtanújává válhatott, amelyekre esszéisztikus, személyes hangnemű, Berlin – Zárt övezet című könyvében (2010) emlékezik.

Költői pályáját hagyományos mondatszerkesztésű, gyakran a népdalokra emlékeztető, többnyire leíró versekkel kezdte. Jellemzőjük a ciklikus szerkesztés. Első, nagy műve, a Viola d'amour (1969) száz darab nyolcsoros, páros rímű versben egy szerelem belső regényét mondja el. Szállás című (1978) verseskötetétől kezdve verseiben sok a kihagyásos mondat, s gyakori a ritka, régies vagy tájszó. Merész szórendje, mondatszerkesztése drámai feszültséget kelt, s a nyelvteremtés izgalmát érzékelteti. Műgond és választékos nyelvi erő jellemzi – a katolikus egzisztencializmus világképével rokonítható – költészetét.

1958 és 1960 között a Falurádió riportere, 1960 és 1970 között az Európa Könyvkiadó szerkesztője, 1971-től 1974-ig a berlini Magyar Kultúra Házának munkatársa, 1970 és 1985 között az Új Írás munkatársa, rovatvezetője, 1986-tól a Vigília főmunkatársa, a szerkesztőbizottság tagja, 1991 és 1994 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója, 1991-ig a Vörösmarty Társaság elnöke, 2001-től 2007-ig a Magyar Írószövetség elnöke, 1995-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, 2009-től a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának és a Százak Tanácsának tagja.

Díjak, elismerések: József Attila-díj (1971, 1987), Radnóti-díj (1985), IBBY-díj (1987), IRAT-nívódíj (1991), Weöres Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkersztje (1996), Artisjus-díj (1996), Arany János-díj (2001), Deák Dénes-díj (2002), Príma-díj (2006), Stephanus-díj (2007), Szépirodalmi Figyelő-díj (2008), Gundel-díj (2011).

Főbb művek: Versek: Hajnali szekerek (1955), Ünnep előtt (1961), Rapszódiánk évada (1963), Változatok a reményre (1967), Viola d'amour (1969), Éjféli körmenet (1970), Hírek Árgyélusnak (1975), Megszámított vigasz (1976), Szállás (1978), Az imádkozó sáska (1980), Hozzánk a hóbagoly (1983), Ki olvas éjszaka verset? (1987), Az utolsó érintés (1989), Rejtek (1990), Tört mi (1993), Sötét seb (1996), A rózsafestő (2000), A lét elrejtetlensége (2003), Más esték, más rurália (2004), Kezdő haláltánc (2006), Látható, láthatatlan (2007).

Prózai művek: Fejér megyei képeskönyv (1975), Téli bárány (regény, 1986), Morgató (gyermekregény, 1986), Tizedelőcédulák (regény, 1999), Atossza királynő álma (tanulmányok, esszék, 2005), Berlin – Zárt övezet. Emlékezések (2010).