Tagok

 

Rózsássy Barbara költő

(Budapest, 1979)

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz szakán szerzett diplomát. Költői pályája a Stádium Fiatal Írók Körében indult. Tizenkilenc éves korában jelent meg az első verseskötete. Végzettségénél is fogva verseire nagy hatást gyakorol az olasz kultúra, elsősorban Dante és az itáliai reneszánsz költészete. Egyik méltatója szerint „költészetének világképét a gnosztikus mitológiai elemek keresztül-kasul átszövik. Az éjszaka, a sötét, a hajnal, a fénylés, az én betemetettsége, szárnyalásvágya, sorsfeladata és rejtett közössége a többi lélekkel, a menekülés, a távoli otthonból való e világ­ba születés, az e világi idegenség, a szó mitikus-életadó ereje mind-mind vissza­térő motívumai. … Mitikus-drámai szituációkon keresztül láttatja önmagát, s önmagán keresztül – meglehetősen halványan – a világot. …hangja szélsőségektől mentes, nagy érzésekkel átitatott, lírai hömpölygés. Harmóniát, békét, egykedvű, szomorkás, melankolikus hangulatot áraszt – termékeny feszültségben azzal a nyugtalanító tartalommal, amelyet kifejez. Sohasem vidám, sohasem könnyed, mindig elmélyült. Olykor rímel, de az időmértékes-ritmikus verselés zeneisége marad elsődleges. Távol áll tőle az avantgárd jellegű formabontás, illetve formateremtés.” Legújabb kötetében egyebek között olyan írások vannak, amelyek a költészet, az irodalom és a művészet jelenlegi helyzetét hívatottak feltérképezni, s amelyek elmélyülten foglalkoznak a magyar költészet múltját, jelenét és lehetséges jövőjét meghatározó kérdésekkel.

Díjak, elismerések: Gérecz Attila-díj (1998), Bella István-díj (2012).

Művek: A suttogással telt szoba (1998), Barlangnyi álom (1999), Pater noster, Dante (2007), Éjszakai tárlat (2009), Túl a sivatagon (2011), Termékeny függőség (2012).